Volt idő, hogy a kutya nem őrizte a magyar Szent Koronát

Egy híján 170 éve, április 14-én, Debrecenben kiáltotta ki Kossuth a Habsburg-ház trónfosztását! 

Több mint 150 évvel ezelőtt az országgyűlésnek egészen Debrecenig kellett menekülnie, hogy 1849. április 14-én a Református Nagytemplomban megtörténhessen a Habsburg-ház trónfosztása. Napjainkban Magyarországon, ha nem vagy elégedett a fennálló renddel, lehetőséged van négyévente eldönteni, megtartod-e jelenlegi vezetőidet vagy másokat szeretnél helyettük. Nos, több mint másfél évszázaddal ezelőtt azonban ez korántsem volt ilyen egyszerű. Egészen Debrecenig kellett menekülnie a Parlamentnek, hogy kifejezze akaratát.

Debrecen, Magyarország fővárosa

Az első, népképviseleten alapuló Országgyűlés szinte egy emberként elfogadta Kossuth javaslatát, minek szerint a Tisza mögötti városba - mely meglátásuk szerint a téli pusztaságon aránylag könnyen védhető volt - tegyék át székhelyüket. Így lett Debrecen a történelem folyamán először Magyarország fővárosa néhány hónapra.

Azonban a város, mely ma az ország második legnagyobb városa, nem csak fekvésével érdemelte ki a bizalmat, hanem lakóinak áldozatkészségével és nagylelkűségével is.

Hóban, fagyban menekültek az ország képviselői

1849-ben mínusz 25 °C-os hidegben, több ezren menekültek a farkasordító zimankóban, úttalan utakon Debrecenbe. Köztük voltak a haza nagyjai, politikusok katonák, irodalmárok (Petőfi, Jókai, Vörösmarty, Kemény Zsigmond) és az ő hozzátartozóik is. Aki tehette, Szolnokig vasúton jutott el. Eddig tartott ugyanis az ország második vasútvonala. Innen szekéren, batáron, szánon vagy gyalog és lóháton igyekeztek a kálvinista Rómába. A városba, mely oly sok évszázadon át mindig menedéket nyújtott a menekülteknek. Történészek szerint 2800-3200 fő érkezett meg ily módon a cívisvárosba.

Ingyen koszt és kvártély „járt” a képviselőknek

A debreceni polgárok ingyen szállásolták el a képviselőket. Kossuthot és családját pl. a debreceni Városházán látták vendégül, s a magyar Szent Koronát is itt őrizték. Egy debreceni kereskedőcsalád, a Rickl família adta kölcsön számukra a saját porcelán étkészletét, s ugyanez a család látta vendégül Nyáry Pált, a honvédelmi bizottmány alelnökét is. Megfordult náluk Petőfi Sándor is, aki a ház akkori gazdájának, Rickl II. József Zelmos nemzetőr-főhadnagy lovassági szolgálati kardjára cserélte el saját díszkardját. A sors fintora, hogy a vesztes debreceni csata után az ellenséget, azaz az orosz Paskievics herceget kellett elszállásolniuk, aki a debreceni csatában többszörös túlerővel legyőzte a magyar hadsereget.  Majd azt a Rüdiger grófot, aki innen indult Világos felé, és aki előtt később Görgey letette a fegyvert. Kossuthoz nem messze szállt meg a felsőház elnöke is, neki a városházával szemben levő kereskedőház szolgált szálláshelyéül. Ugyanaz a Szilágyi-Andaházi ház néven emlegetett lakhely, melynek erkélyéről Kossuth még aznap lelkesítő beszédében Debrecent a szabadságharc őrvárosának nevezete. Történt ez még ugyanazon a napon, mikor is átlépte a városkaput, és a kapuőr a névsor 2265-ös sorszámához , a „magyarok Mózesse”-ként jegyezte fel őt naplójába.

A kutya nem őrizte a koronát

Úgy képzelnénk, hatalmas őrség őrizte a Koronát ekkor, melyet természetesen magukkal hoztak, s a városházán helyeztek el, az igazság azonban az, hogy az egy fémládában feküdt a magánlevéltárban anélkül, hogy bárki is ráhederített volna. Az osztrákok is egy szupertitkos helyen képzelték el annak meglétét, ezért Kossuthék távozása után  még a padlót és a kályhát is feltörték. Hiába. Az ereklye akkor már rég a tiszai füzesekben volt elásva.

Nem voltak pártok

Mai értelemben vett pártokról akkoriban szó sem volt, csupán a kortársak beszéltek a Habsburg-házzal kiegyezést óhajtó „békepártról”, illetve a szabadságharcot legvégsőkig folytatni akaró „radikális pártról”, de ezek gyorsan változó, inkább laza összetételű csoportok voltak. Kossuth és a képviselők többsége pedig egyik irányzatot sem vallotta magáénak, hanem az ellentétes álláspontok között a középutat választotta.

De hogyan is zajlott egy ülés akkoriban?

A híres Református Kollégium Oratóriumában ülésezett az Alsóház. A debreceniek, akik nem hogy nem vettek még részt országgyűlési üléseken, de televízió híján még csak nem is láthattak ilyet, igencsak elképedtek a nyílt üléseken, melyeket egyébként a helyiek: férfiak és nők egyaránt látogathattak és a karzatról figyelhettek. A kemény viták alkalmával a képviselők modorában ugyanis bőven találtak kivetnivalót, és nem volt ínyükre a lármás, sokszor komolytalan viselkedés sem, melyet tapasztaltak, hiszen ezektől az emberektől várták az ország megmentését. Egy akkori újság, az Alföldi Hírlap pl. a következőképpen számolt be a tapasztaltakról:„a képviselők nagy lármát csapnak az országgyűlésen, némelyiknek majd kipattan a szeme a kiabálásban, úgy erőlködik”.

A református keresztény eszméken alapuló Kollégium azonban nem hogy megbocsátotta ezeknek a férfiaknak a szabadság érdekében folytatott hangos lármázását, hanem amikor a kormány az országgyűléssel visszaköltözött a fővárosba, egy fityinget sem fogadott el a haza nagyjaitól. Pedig Kossuth térítést óhajtott nyújtani az épületen esett károkért. Az eseményről a Kollégium volt tanára, Kónya József 1948-ban megjelent, Kossuth és Debrecen című tanulmányában a következőket írta: „…dicsőségére szolgált a Kollégiumnak, hogy a főiskola épülete volt a nemzet jobb sorsa irányításának színhelye. Kisszerű számítások helyett inkább mindent késznek nyilatkozik feláldozni a haza megmentésére, a szabadság kivívására. A Kollégium, a református keresztyén erkölcsön alapuló tudománynak, valamint a nemzeti művelődésnek bölcsője és terjesztője nem is adhatott más választ.”

A képek forrása: Herczeg Zsuzsanna fotói

Március 1-jei barangolás a csodás Nagyerdőn Debrecenben

Itt van a tél, itt van újra Debrecenben is!

Van, hogy még a Rákóczi harangjának is elakad a "szava" ilyen mínuszokban, és a harangszóra várni kell, míg kienged a harang.

Mintha kihalt volna a Főtér, pedig csak tél van.

Kossuth és hívei tántoríthatatlanul állnak 1914 óta a talapzaton. Őket nem zavarja a hideg.

A Főnix madár sem képes ilyen hidegben elégni.

  Az Aranybika szálloda, Magyarország egyik legpatinásabb szállodája, több mint 100 évével azért ennél jóval keményebb teleket is megélt már.

Egykor gőzvasút, ma már villamos szállítja a fáradt lábú vagy csak fázós lakosokat Debrecenben.

Van, aki örömmel sétál ilyenkor is a belvárosban. Mert ahogy azt minden idegenvezető tudja: Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. :)

Szaloncukkerli nélkül nincs karácsony

De mióta is dívik ez a fára akasztós szokás nálunk, és honnan az előkelő név?

„Nagyon drágán mérték, csak igazi gavallérok küldöztek akkoriban még olyat imádottjaiknak.”

Így számol be gróf Vay Sarolta Sándor, korának egyik különce, egyik írásában a XIX. századi Pest cukrászdáiban kapható szaloncukkerlijéről. Így aztán nem csoda, hogy az írónő megemlékezett arról is, hogy óriási szenzációt keltett ám, amikor a hetvenes években a Sembery Pista tíz-tizenkét font szaloncukkerlit vásárolt egyszerre.

Bizony, a minőséget ma is meg kell fizetni, igaz, ma már nem küldözgetünk szerelmünknek szaloncukrot. És bár nem is képzelnéd, de már akkoriban is óriási választék állt a kedves vásárlók rendelkezésére. 

Van aki a kommerszért, más a zselésért rajong 

Az, hogy ki melyikért rajong, egyéni ízlés kérdése, az azonban biztos, hogy egyetlen magyar karácsonyfájáról sem hiányozhat ez a klasszikus csemege. Az azonban, hogy melyik fajtája számít klasszikusnak, attól függ hány éves az ember. Mert az én korosztályom a zseléset, de az egy generációval idősebbek még bizonyára  a konzum szaloncukrot tartják annak. Az 1980-as évek előtt ugyanis ez a kétféle szaloncukor létezett nálunk.

Elődje már a XIV, században mehgódította a franciák szívét

Azt azért nem árt tudni, hogy elődjét, a  fondant-cukrot francia mesterek kísérletezték ki a XIV. században. Majd tőlük a XIX. században, német bevándorló cukorműves mesterek által került hazánkba. A szaloncukor pontos feltalálójára nincsen konkrét adat, s a nevéből: szaloncukkerli alapján akár osztrák eredetre is lehetne következtetni. Ugyanakkor mivel dédanyáink minden dekára vásárolható bonbont cukkerlinek hívtak, ezért ez megtévesztő lehet. Szeretjük ezt magyarnak tudni, hiszen bár hasonló, csomagolt termékek máshol is léteznek a világon, nálunk terjedt el az a szokás, hogy a karácsonyfára aggatjuk az egykor selyempapírba csomagolt csemegét.

Tudtad? Más népeknél a „szaloncukrot” temetés után osztogatják

A pukkanó Knallbonbon a német ajkú területeken rojtos papírba csomagolt, a szaloncukornál nagyobb méretű édesség volt, melyet a gyerekzsúrokon fogyasztottak szívesen. Amikor a két végén meghúzták, pukkant egy nagyot, kiszakadt, és a gyermekek elfogyaszthatták belőle a nyalánkságot. A rojtos végű papírba csomagolt bonbonok a skandinávoknál sem voltak ismeretlenek, csak ezeket temetés után osztogatták és a hangulathoz illő versekkel díszítették azok papírját.

Az első szaloncukkerli egy bécsi cukrászdában készülhetett

A magyarok szaloncukkerlije először egy bécsi cukrászdában készülhetett, de az ötlet minden bizonnyal egy magyartól származott. Ami biztos: a reformkorban igen gyorsan nagy népszerűségre tett szert. De mivel ezeket a minőségi bonbonokat igen drágán mérték, először csak az úri házak szalonjaiba került belőlük. És mivel akkoriban a szalonban állt a karácsonyfa, így született a név: szaloncukkedli vagy szaloncukkerli.

Már Jókai Mór egyik írásában is felbukkan a név, igaz, nem a karácsonyról emlékezik meg vele

Jókai Mór A három márványfej című regényében is találkozhatunk a kifejezéssel, igaz, az nem az ünnepi hangulatot idézi. „Nem szokásom a szerzők gyomrát dicséretek szaloncukkedlijeivel elrontani.”  Később a cukrászok fondánból olcsóbb változatot is készítettek, mely sokáig, még az édességgyárak létrejötte után is sokáig csak cukrászdákban volt kapható. A kereslet akkora volt a szaloncukkedli iránt, hogy a budapesti Gerbaud cukrászda 1896-ban advent idején naponta harminc kiló csokoládét használt el csak szaloncukorfőzésre. Természetesen az ár a minőségtől függött. Akik megengedhették maguknak, cukrászoktól vásárolták meg, akik nem, azok otthon készítették el a karácsonyi édességet.

A szaloncukor papírjának szélét még a 2. világháború végén is voltak, akik kézzel rojtozták

Bár a századfordulótól elkezdődött a tömegtermelés, sokáig még ekkor is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, kézzel préselték rá a sztaniolt (alufólia), míg a „ricselő gép” meg nem oldotta ezt a feladatot is.  A kisebb kézműipari műhelyekben azonban még a II. világháború végén is kézzel végezték ezt a munkát.

A budapesti Vendéglátóipari Múzeumban még találni régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírokat harmincféle színben, és megtekinthető egy „riccelőgép” is. Ez a szerkezet voltaképpen egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor selyempapírját gyorsan be lehetett rojtozni.

Szimbolikus jelentést is hordoz a szaloncukor

Egyesek a Kisjézus születésének ünnepe miatt az örömteli meglepetés jelképének tekintik. Mások szerint a csillogó csomagolása miatt a csillagokat, angyalokat szimbolizálja.

Bárhogy legyen is, egy biztos. A csenőmanók, ahogy minden évben, idén is minden házat végigjárnak majd, hiszen az ünnepek végére, a fákon szinte mindenhol csak a csillogó, rojtos végű papírok maradnak, a bennük lévő szaloncukroknak pedig lába kél.  

Ízek és szerelmek

Kóstolj bele te is Szeged, Mórahalom és Makó különleges ízeibe!

Mindenkinek ismerős lehet az a helyzet, hogy amikor jön egy hosszú hétvége, elárasztják a netet a vonzóbbnál vonzóbb szállodai csomagajánlatok. Ilyenkor bevallom, én is lázba jövök, és kitartó érdeklődéssel böngészem azokat. És mivel imádok programokat összeállítani, így mindig betáblázom a lefoglalt szállásidőre is magunkat. Következzék most Szeged és környéke, ahol már többször is megfordultam, de most csupán a legutóbbi programom összeállítását ajánlom nektek. Így, akinek ez megtetszik, már nem kell gondolkodnia, hogyan töltse el tartalmasan az időt ott.

Először is, nem árt, ha te is a belvárosban, de mégis csendes, parkos környezetben szállsz meg, amely tökéletes a központban levő látványosságok, műemlékek eléréséhez. Mi a Partium Hotelt választottuk, mely megfelelt ezeknek a kritériumoknak. 

A műemlékjellegű hotelt két éve teljesen felújították, így modern, mégis barátságos hangulatú miliő várja az itt megszálló vendégeket. Ráadásul mindezt elérhető áron veheti igénybe bárki, aki a hotelt választja szálláshelyéül. A rendkívül barátságos és segítőkész személyzet családias hangulatot varázsolt a hotelbe, így itt olyan is van, ami egyébként nincs. Azaz a gyereknek rögtön rittyentett a séf a kívánságának megfelelő italt.

 Ami a szobaasszonyokat illeti, kitűnően végzik a dolgukat, hiszen az ízlésesen és kifogástalanul elrendezett ágyneműn, ínycsiklandó bonbonok is fogadtak bennünket. Kivételesen az ágytól sem fájdult meg a derekam, így le is csekkoltam azt. A legjobb minőségű, szellőző nyílással is ellátott garnitúrát kapta a vendég, azaz jómagam.

Na de miért is csodálkozom én ezen, hiszen itt bármi megtörténhet. Még az is, hogy manók sütik a szögediek mindennapi betevőjét, a kenyeret. Kattints a videóra, mert én elcsíptem ám őket! :) 

Itt még az sem ritka  eset, hogy ha felpillantasz az égre, boszorkányokra veted a szemed 

Na de mivel mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől, mire megérkeztünk Debrecenből Szegedre, a vacsorát már nem bírtuk megvárni. Ezért elsétáltunk az egyik kedvenc cukrászdánkba, ahol máris bevágtam egy oroszkrémes sütit, majd még egy különleges képviselőfánkot is a magamévá tettem. Ezek után természetesen már nem nagyon fűlt a fogam a vacsorához. Na de nem kell ám mindenkinek követnie a példámat! :) Vagy ha mégis, lesétálhatja a kalóriákat a Kárász utcán és környékén, ahol a hangulatos boltocskák és azok cégérei oly hívogatóak, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja állni, hogy be ne térjen néhányba. Természetesen miután kikukkolta magát a kirakatokban. :) 

De nem maradt ki a vacsora után a Dóm tér sem!

A Dómba bekukkantva örömmel tapasztaltuk, hogy egy gyönyörű Bach koncert kellős közepébe csöppentünk. Mert Szegeden mindig történik valami. Így aztán még nagyobb áhítattal szemléltük a Fogadalmi Templom fényekbe borult belső terét. Azt a templomot, mely Szeged város képviselőtestületének ünnepélyes fogadalmából született, minek szerint az 1879-es nagy árvíz után a város újjáépítésének emlékére monumentális templomot építenek.

De nem csupán bent, hanem odakint is különleges zenei élményben lehet része annak, aki ellátogat a Dómhoz. Hiszen annak a főkapujával szemközt álló épület felső szintjén látható zenélő óra - mely a középkori egyetemek szimbóluma - naponta kétszer, 12:15 és 17:45 órakor megjeleníti az iskolaévet záró ballagást. Ekkor az óralap előtt az egyetemi vezetők és a ballagó diákok alakjai járnak körbe.  A jelenetet a „Ballag már a vén diák…” kezdetű diákének melódiája kíséri. Az óra emellett minden egész órakor a „Szeged hírös város” nóta dallamát játsza szignálként.

A Dóm tér nappal és éjszaka kivilágítva is egyaránt hangulatos  

Na de szelfikirályok és királynők sem szenvednek hiányt itt semmiben. A Szeged felirattal a téren hangulatos képeket készíthetnek. 

És akkor már el is érkezett az idő a lefekvésre. Persze csak ha nem akar valaki betérni egy italra még valahova a rengeteg hangulatos evő- és ivóhely egyikébe. De mivel oly rövid egy nap, és korán kell kelni ahhoz, hogy másnap is láss valamit, én inkább azt javaslom, hogy inkább feküdj le időben, hogy reggel kipihenten indulj neki a napnak.

Így néz ki a gyapot. Ebből lesz a vatta és a pamut.

Mi legalábbis így tettünk, és reggel, a 7.00-9.00-ig elfogyasztható reggelinket még azelőtt elfogyasztottuk, mielőtt az "iget" megközelítettük volna. A fiúk azaz esetünkben a lányok is akkor már a gáton voltak. Vagyis a mellette fekvő Füvészkertben, mely több szempontból is páratlan. Ráadásul most, az ősz varászlatosan színes levélköntösébe burkolózva is egy sajátos arcát mutatta.
A kakaófa törzsén fakadó virágokat itt éppúgy megszemlélheted, mint az éppen „vattát termő" gyapotot vagy találkozhatsz itt rendkívül ritka ősfenyőkkel is.

S a szegedi Füvészkert tavában található Közép-Európa legnagyobb, szabadtéri indiai lótusz állománya is. Emellett több mint 20 trópusi (dél-amerikai és thaiföldi) pillangófajt is bemutatnak az érdeklődőknek egy, az esőerdei klímát és növényzetet utánozó fóliasátorban. (Szeptember 30-án bezár a sátor, ezért ha csak a lepkékre vagy kíváncsi, várd meg a látogatással a tavaszt!) Akárhogy is legyen, mindenképpen szánj elég időt a kertre, mert csak úgy végigszaladni itt nem szabad! Mi 3 és fél órát töltöttünk el a Füvészkertben.  

Majd magunkhoz vettük a fürdőfelszerelésünket, és elautóztunk Mórahalomra, ahol annak hatalmas fürdőkomplexumát látogattuk meg a Hild-díjas településen. 

De előtte még a jól bevált Betyáros szelet sem maradhatott ki a már kipróbált 4-es vendéglőben. Ahol a betyárosan hatalmas adagok és a kifogástalan ízek azok, amik visszatérő vendégekké tettek bennünket. És akkor még a választékról nem is beszéltem! 

Csak attól féltünk, hogy elsüllyedünk a vízben ezek után a súlygyarapodás miatt.

Az idő a 4 csillagos fürdőben lehetett volna bővebbre szabva, hiszen 2-3 óra most valahogy nem volt elegendő arra, hogy kellőképpen kihasználjuk a mindenféle élményelem és víz nyújtotta lehetőségeket. Igaz, a Kneip taposóban (mely a vérkeringés javításával frissít) így is addig köröztem, míg a végén már teljesen beleszédültem.

Sajnos az időnk itt is véges volt, és indulnunk kellett, hogy a félpanziós vacsoránk idejére odaérjünk. S mivel a Füvészkertben sajnos egy balsikeres mozdulattal kitöröltem a kirándulásunk másfél napjának megörökítéseit, így még visszatértünk képpótlásra az éjszakai belvárosba. Ezt egyébként képtörlés nélkül is érdemes megtenni. A hangulatos utcácskák, szobrok, terek, fák, bokrok, szökőkutak megunhatatlanok.

Így aztán, mivel délelőtt egy gyönyörű parkban, szabad levegőn, délután pedig egy víziparkban múlattuk az időt, rendesen elfáradva tértünk nyugovóra.

 A Capella cukrászda 

Mivel azonban ritka, hogy 12.00-ig kelljen elhagyni a szállodai szobákat, itt azonban így szólt a szabályzat, kényelmesen tölthettük az utolsó délelőttöt is. A véletlenül törölt képek pótlása közben azért jutott idő a kattintgatás közben egy sütitúrára is. Megrögzött süteményistaként nem hagyhattam el a várost két kedvenc cukrászdám "megpumpolása" nélkül. 

Süti nem süti

És mivel senki nem hagyhatja el a várost a hírös város halászléje nélkül, ezért az ország egyik legjobb halászlé fellelőhelyén, a Kiskőrössy Halászcsárdában búcsúztunk a településtől. Ahol nem csupán halászlé és tépett túrós csusza, akár pirított sajtos, tepertős is, hanem minden egyéb halétel és  más jellegű étkek garantálják, hogy mindig tele a csárda parkolója. 

Márpedig köztudott, hogy egy étterem tisztaságát először a mosdóban ellenőrizzük, a különböző fogások kiváló minőségére pedig már annak a parkolójában álló autók számából is következtethetünk. 

 Megérkeztek a finom étkek! 

A Tisza partján áll a Kiskőrössy halászcsárda 

Délután pedig már a következő kirándulásunk helyszínét derítettük fel, Makót látogattuk meg kis kitérővel. Szeged és Makó között pedig már egy másfajta éteken, az  áfonyákon legeltettük a szemünket, hiszen lilába borult az út széle az áfonyákkal teli bokroktól. S láttunk még más csodát is. A kisebb településeken még a fákról is tökök lógtak, és az udvarok is bővelkedtek ebben az őszi terményben. Makóra megérkezve a Hagymatikumot néztük meg kívülről, mely Makovecz Imre egyik szemet gyönyörködtető építészeti remekműve.

A Hagymatikum bejárata

De nem mehetsz el Makóról a Makoládé, a Makolady és a Makoman nélkül. S hogy mik is ezek és mi közük van a hagymához, az alábbi videómból az is kiderül.   

Látogass el a honlapomra is, és fedezd fel velem, mint idegenvezetővel a saját városomat, a Főnix madár és pulykakas városát, az ország második legnagyobb települését, Debrecent és környékét! 

http://debrecen-city-guide.iwk.hu/