A nagy bejgli és töltöttkáposzta
zabálások után úgy gondoltam, benevezek egy bagolyles programra december 29-én.
A találkozási ponthoz úgy érkeztem, mint Mary Poppins. A szellő szárnyán, mert
elég volt csak beleállnom a szélbe, és az elrepített a kiindulási helyünkhöz, a
Nagy Lajos király térre, ahol a Természettár soron következő programja
baglyokat ígért. Kicsit félve érkeztem, mert nem tudtam, hogy a hideg nem tántorítja-e
el a jelentkezőket, és lesz-e egyáltalán rajtam kívül bárki is. Volt. Kb.
hetven ember várakozott türelmesen az indulásra a Spar előtt. Bár már az
induláskor majdnem feladtam, mert az egyik apuka hatalmas prüszkölésekkel
tudatta a világgal, hogy ő bizony meg van fázva. Még a teste is belerázkódott a
jókora erőlködésbe, s bőven okádta a nyálcseppeket a levegőbe. Semmilyen
eszközzel nem takarta el ezeket a kis alattomos cseppeket, úgy engedte őket
útjukra. Bevallom, ez engem majdnem eltántorított,
mert ha egyszer éppen abba az irányba támad gusztusa eme nem túl higiénikus
partizánakciót végrehajtani, amerre éppen én állok, az tuti, hogy nem úszom meg
szárazon. Nekem meg nem túl sok kedvem van ismét elkapni egy cseppfertőzéssel
terjedő kórt. Na de kidolgoztam a megfelelő elterelő hadműveletet, és úgy
döntöttem, mégsem maradok le erről az ígéretesnek ígérkező bagolylesről, így
próbáltam mindig mögötte és távol elhelyezkedni. Így egyensúlyoztam a
biztonságos és a veszélyes zónák között. Tudom, hogy nem mindenkit zavar ha elkap egy fertőzést, mondván, majd kiheveri, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy vannak
olyanok, akiknek ez akár beláthatatlan következményekkel is járhat.
Ráadásul ha már betegen megy közösségbe bárki, legalább a megfelelő módon takarja el a száját,
amikor prüszköl! Hiszen felnőtt ember, akinek ezt már tudnia kellene! És ha azt
hitted, hogy a népnevelésnek ezzel itt vége, akkor tévedtél! 😊
Na szóval állunk a Spar
előtt, és még mindig érkeznek az emberek. A szervező, Váradi Zoltán meg mindenkit
beinvitál a szélvédett részre a várakozás időtartama alatt. Igaz, a csak a Sparba
igyekvő vásárlók nem értik, miért kell nekik a Spar előtt várakozni, amikor ők
a boltba indultak, na de Zoltánt ez nem tántorítja el, ő pozitívan áll hozzá a
mai naphoz, és mindenkiről azt feltételezi, hogy a baglyokat és nem a sajtos pultot
jött felderíteni. 😊
Aztán eljön az indulás
ideje, és a Mikszáth Kálmán utca egyik társasházának udvarára is bebocsátást
kapunk, ahol megpillantunk három-négy erdei fülesbaglyot is, akik nem értik
mire fel ez a nagy felhajtás. Lelkesen fényképezzük a fenyőágakon megtelepedő erdei
fülesbaglyokat és a köpetüket is, melyekből bőven található a fák alatt. Hiszen
mivel egyben nyelik le a pockokat, rovarokat, egereket, gyereksünöket, a felesleges
szőr és csontdarabok ilyen formában távoznak belőlük. Azt is megtudjuk, hogy milyen
bagoly volt Athene szent madara. Ez nem más, mint a kuvik, mely a latin nevét (Athene noctua) Pallasz Athéné ókori görög istennő tiszteletére
kapta, akit a bölcsesség istennőjének gondoltak, és a kuvik egy
görögországi alfaja volt az ő szent madara. Így már az is érthető, honnan
kapta a bagoly a “bölcs” elnevezését. Kiderül, hogy a valódi baglyok közül a
kuvik kötődik legszorosabban az emberi lakóhelyekhez, és hogy a rossz hírnevét annak köszönheti,
hogy ahol megjelent, ott haláleset történt. Ezért halálmadárnak tartották. Természetesen
nem a madár hozott balszerencsét, hanem mivel éjszaka a betegnél égették a
gyertyát, mivel ápolták azt, a fény vonzotta a rovarokat, amiket a kuvik
előszeretettel fogyasztott. Így megjelent ezeken a helyeken. Aztán ha a beteg
meghalt, a babonás emberek ezt a madár megjelenésével magyarázták.
Na de haladjunk tovább a
Nagyerdő parkerdei részébe, ahol a Debreceni Egyetem főépülete előtti parkban
is érdekességekre hívták fel a figyelmünket. Tudtátok, hogy az a hatalmas
sövény, ami körbeveszi a parkot, valójában nem is sövény, hanem gyertyánfák
összefüggő sokasága, melyek felső részét legallyazzák, így azok oldalirányba bonsai
jelleggel nőnek? És azt, hogy a szökőkút köré telepített tiszafák egyik oldala
miért barna? Az a szökőkút klórtartalma vagy/és a napsütés és a vízcseppek közötti
kölcsönhatás következtében ég ki. A tiszafa egyébként egy nem túl barátságos fa,
ha figyelembe vesszük, hogy annak minden egyes porcikája mérgező. Egyedüli
kivételt a magját beborító piros termésház képez, melyet a madarak előszeretettel
fogyasztanak a bennük levő maggal együtt. Na de akkor miért is nem halnak meg?
Az ok a sokkal rövidebb bélcsatornájukban rejlik, melyen olyan gyorsan
áthalad a mag, hogy nem tud a méreganyag hatást kifejteni.
De bentebb sétálva
megtekinthettük a majomagy termésű narancseperfát is, melynek termése úgy néz
ki, mint egy majomagy. Innen a termés neve. 😊
És a feketedió fájának termését is közelről szemrevételezhettük, melynek olyan vastag a héja, hogy
ember legyen a talpán, aki azt megtöri. 
Majd a parkerdő
legöregebb fájánál, a matuzsálem tölgynél is tiszteletünket tettük, és fejet
hajtottunk a kora (kb. 120 év) előtt. A négy ágából már csak egy áll, és a hőscincér
pondróinak ad otthont, melyek 6 évig rágják szegény fát belülről, ezért nem lehet
nagyon jó buli cincér porontynak lenni.
A tó mellett a mindig
kenyeret termő terület is bemutatásra került. A vezetőnk szerint ezen a helyen soha
nem fogynak el a penészes kenyérdarabok, melyeket feltehetően a kacsák
etetésére hord ki ide egy vagy több tudatlan embertársunk. Pedig ma már
köztudott, hogy ezek vízzel keveredve megdagadnak a madarak begyében, így szétszakítva
azt. - Ha már mindenképpen kedveskedni akarunk a tőkésrécéknek és egyéb vízi
madaraknak, akkor borsót és kukoricát hozzunk nekik - ajánlotta a szakember.
Majd miután mi dióval és
egyéb magokkal töltöttük fel a kihelyezett madáretetőket, szintén további
ismeretekkel gyarapodhattunk. Csak télen szabad etetni az énekesmadarakat,
hiszen kutatások kimutatták, hogy amikor egész évben kaptak táplálékot, a
fészekalja ilyenkor nem érte meg a felnőttkort. Ráadásul a madarak feladata a
kártevőknek az irtása is, ezért hadd legyenek ők is hasznos tagjai a
természetnek, és lássák csak el a szerepüket.
Azt is megtudtuk, hogy minden
madárnak más technikája van az etetőbe történő bejutásra és a táplálék elfogyasztásának
módjában. A verebek csapatostul repülnek be, és ugyanott jól is laknak, míg
vannak cinkék, akik éppen csak berepülnek, egy napraforgómagot felkapnak, majd
egy közeli faágra repülve azt ott bontják ki és fogyasztják el. A különböző berepülési
technikák miatt pedig minden oldalról berepülhető etetőket célszerű készíteni.
Ha ti is kedvet kaptatok
egy jó kis madárlesre, etetésre fel! De csak okosan! És legközelebb találkozzunk
a Természettár következő programján!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése