Március 1-jei barangolás a csodás Nagyerdőn Debrecenben

Itt van a tél, itt van újra Debrecenben is!

Van, hogy még a Rákóczi harangjának is elakad a "szava" ilyen mínuszokban, és a harangszóra várni kell, míg kienged a harang.

Mintha kihalt volna a Főtér, pedig csak tél van.

Kossuth és hívei tántoríthatatlanul állnak 1914 óta a talapzaton. Őket nem zavarja a hideg.

A Főnix madár sem képes ilyen hidegben elégni.

  Az Aranybika szálloda, Magyarország egyik legpatinásabb szállodája, több mint 100 évével azért ennél jóval keményebb teleket is megélt már.

Egykor gőzvasút, ma már villamos szállítja a fáradt lábú vagy csak fázós lakosokat Debrecenben.

Van, aki örömmel sétál ilyenkor is a belvárosban. Mert ahogy azt minden idegenvezető tudja: Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. :)

Szaloncukkerli nélkül nincs karácsony

De mióta is dívik ez a fára akasztós szokás nálunk, és honnan az előkelő név?

„Nagyon drágán mérték, csak igazi gavallérok küldöztek akkoriban még olyat imádottjaiknak.”

Így számol be gróf Vay Sarolta Sándor, korának egyik különce, egyik írásában a XIX. századi Pest cukrászdáiban kapható szaloncukkerlijéről. Így aztán nem csoda, hogy az írónő megemlékezett arról is, hogy óriási szenzációt keltett ám, amikor a hetvenes években a Sembery Pista tíz-tizenkét font szaloncukkerlit vásárolt egyszerre.

Bizony, a minőséget ma is meg kell fizetni, igaz, ma már nem küldözgetünk szerelmünknek szaloncukrot. És bár nem is képzelnéd, de már akkoriban is óriási választék állt a kedves vásárlók rendelkezésére. 

Van aki a kommerszért, más a zselésért rajong 

Az, hogy ki melyikért rajong, egyéni ízlés kérdése, az azonban biztos, hogy egyetlen magyar karácsonyfájáról sem hiányozhat ez a klasszikus csemege. Az azonban, hogy melyik fajtája számít klasszikusnak, attól függ hány éves az ember. Mert az én korosztályom a zseléset, de az egy generációval idősebbek még bizonyára  a konzum szaloncukrot tartják annak. Az 1980-as évek előtt ugyanis ez a kétféle szaloncukor létezett nálunk.

Elődje már a XIV, században mehgódította a franciák szívét

Azt azért nem árt tudni, hogy elődjét, a  fondant-cukrot francia mesterek kísérletezték ki a XIV. században. Majd tőlük a XIX. században, német bevándorló cukorműves mesterek által került hazánkba. A szaloncukor pontos feltalálójára nincsen konkrét adat, s a nevéből: szaloncukkerli alapján akár osztrák eredetre is lehetne következtetni. Ugyanakkor mivel dédanyáink minden dekára vásárolható bonbont cukkerlinek hívtak, ezért ez megtévesztő lehet. Szeretjük ezt magyarnak tudni, hiszen bár hasonló, csomagolt termékek máshol is léteznek a világon, nálunk terjedt el az a szokás, hogy a karácsonyfára aggatjuk az egykor selyempapírba csomagolt csemegét.

Tudtad? Más népeknél a „szaloncukrot” temetés után osztogatják

A pukkanó Knallbonbon a német ajkú területeken rojtos papírba csomagolt, a szaloncukornál nagyobb méretű édesség volt, melyet a gyerekzsúrokon fogyasztottak szívesen. Amikor a két végén meghúzták, pukkant egy nagyot, kiszakadt, és a gyermekek elfogyaszthatták belőle a nyalánkságot. A rojtos végű papírba csomagolt bonbonok a skandinávoknál sem voltak ismeretlenek, csak ezeket temetés után osztogatták és a hangulathoz illő versekkel díszítették azok papírját.

Az első szaloncukkerli egy bécsi cukrászdában készülhetett

A magyarok szaloncukkerlije először egy bécsi cukrászdában készülhetett, de az ötlet minden bizonnyal egy magyartól származott. Ami biztos: a reformkorban igen gyorsan nagy népszerűségre tett szert. De mivel ezeket a minőségi bonbonokat igen drágán mérték, először csak az úri házak szalonjaiba került belőlük. És mivel akkoriban a szalonban állt a karácsonyfa, így született a név: szaloncukkedli vagy szaloncukkerli.

Már Jókai Mór egyik írásában is felbukkan a név, igaz, nem a karácsonyról emlékezik meg vele

Jókai Mór A három márványfej című regényében is találkozhatunk a kifejezéssel, igaz, az nem az ünnepi hangulatot idézi. „Nem szokásom a szerzők gyomrát dicséretek szaloncukkedlijeivel elrontani.”  Később a cukrászok fondánból olcsóbb változatot is készítettek, mely sokáig, még az édességgyárak létrejötte után is sokáig csak cukrászdákban volt kapható. A kereslet akkora volt a szaloncukkedli iránt, hogy a budapesti Gerbaud cukrászda 1896-ban advent idején naponta harminc kiló csokoládét használt el csak szaloncukorfőzésre. Természetesen az ár a minőségtől függött. Akik megengedhették maguknak, cukrászoktól vásárolták meg, akik nem, azok otthon készítették el a karácsonyi édességet.

A szaloncukor papírjának szélét még a 2. világháború végén is voltak, akik kézzel rojtozták

Bár a századfordulótól elkezdődött a tömegtermelés, sokáig még ekkor is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, kézzel préselték rá a sztaniolt (alufólia), míg a „ricselő gép” meg nem oldotta ezt a feladatot is.  A kisebb kézműipari műhelyekben azonban még a II. világháború végén is kézzel végezték ezt a munkát.

A budapesti Vendéglátóipari Múzeumban még találni régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírokat harmincféle színben, és megtekinthető egy „riccelőgép” is. Ez a szerkezet voltaképpen egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor selyempapírját gyorsan be lehetett rojtozni.

Szimbolikus jelentést is hordoz a szaloncukor

Egyesek a Kisjézus születésének ünnepe miatt az örömteli meglepetés jelképének tekintik. Mások szerint a csillogó csomagolása miatt a csillagokat, angyalokat szimbolizálja.

Bárhogy legyen is, egy biztos. A csenőmanók, ahogy minden évben, idén is minden házat végigjárnak majd, hiszen az ünnepek végére, a fákon szinte mindenhol csak a csillogó, rojtos végű papírok maradnak, a bennük lévő szaloncukroknak pedig lába kél.  

Ízek és szerelmek

Kóstolj bele te is Szeged, Mórahalom és Makó különleges ízeibe!

Mindenkinek ismerős lehet az a helyzet, hogy amikor jön egy hosszú hétvége, elárasztják a netet a vonzóbbnál vonzóbb szállodai csomagajánlatok. Ilyenkor bevallom, én is lázba jövök, és kitartó érdeklődéssel böngészem azokat. És mivel imádok programokat összeállítani, így mindig betáblázom a lefoglalt szállásidőre is magunkat. Következzék most Szeged és környéke, ahol már többször is megfordultam, de most csupán a legutóbbi programom összeállítását ajánlom nektek. Így, akinek ez megtetszik, már nem kell gondolkodnia, hogyan töltse el tartalmasan az időt ott.

Először is, nem árt, ha te is a belvárosban, de mégis csendes, parkos környezetben szállsz meg, amely tökéletes a központban levő látványosságok, műemlékek eléréséhez. Mi a Partium Hotelt választottuk, mely megfelelt ezeknek a kritériumoknak. 

A műemlékjellegű hotelt két éve teljesen felújították, így modern, mégis barátságos hangulatú miliő várja az itt megszálló vendégeket. Ráadásul mindezt elérhető áron veheti igénybe bárki, aki a hotelt választja szálláshelyéül. A rendkívül barátságos és segítőkész személyzet családias hangulatot varázsolt a hotelbe, így itt olyan is van, ami egyébként nincs. Azaz a gyereknek rögtön rittyentett a séf a kívánságának megfelelő italt.

 Ami a szobaasszonyokat illeti, kitűnően végzik a dolgukat, hiszen az ízlésesen és kifogástalanul elrendezett ágyneműn, ínycsiklandó bonbonok is fogadtak bennünket. Kivételesen az ágytól sem fájdult meg a derekam, így le is csekkoltam azt. A legjobb minőségű, szellőző nyílással is ellátott garnitúrát kapta a vendég, azaz jómagam.

Na de miért is csodálkozom én ezen, hiszen itt bármi megtörténhet. Még az is, hogy manók sütik a szögediek mindennapi betevőjét, a kenyeret. Kattints a videóra, mert én elcsíptem ám őket! :) 

Itt még az sem ritka  eset, hogy ha felpillantasz az égre, boszorkányokra veted a szemed 

Na de mivel mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől, mire megérkeztünk Debrecenből Szegedre, a vacsorát már nem bírtuk megvárni. Ezért elsétáltunk az egyik kedvenc cukrászdánkba, ahol máris bevágtam egy oroszkrémes sütit, majd még egy különleges képviselőfánkot is a magamévá tettem. Ezek után természetesen már nem nagyon fűlt a fogam a vacsorához. Na de nem kell ám mindenkinek követnie a példámat! :) Vagy ha mégis, lesétálhatja a kalóriákat a Kárász utcán és környékén, ahol a hangulatos boltocskák és azok cégérei oly hívogatóak, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja állni, hogy be ne térjen néhányba. Természetesen miután kikukkolta magát a kirakatokban. :) 

De nem maradt ki a vacsora után a Dóm tér sem!

A Dómba bekukkantva örömmel tapasztaltuk, hogy egy gyönyörű Bach koncert kellős közepébe csöppentünk. Mert Szegeden mindig történik valami. Így aztán még nagyobb áhítattal szemléltük a Fogadalmi Templom fényekbe borult belső terét. Azt a templomot, mely Szeged város képviselőtestületének ünnepélyes fogadalmából született, minek szerint az 1879-es nagy árvíz után a város újjáépítésének emlékére monumentális templomot építenek.

De nem csupán bent, hanem odakint is különleges zenei élményben lehet része annak, aki ellátogat a Dómhoz. Hiszen annak a főkapujával szemközt álló épület felső szintjén látható zenélő óra - mely a középkori egyetemek szimbóluma - naponta kétszer, 12:15 és 17:45 órakor megjeleníti az iskolaévet záró ballagást. Ekkor az óralap előtt az egyetemi vezetők és a ballagó diákok alakjai járnak körbe.  A jelenetet a „Ballag már a vén diák…” kezdetű diákének melódiája kíséri. Az óra emellett minden egész órakor a „Szeged hírös város” nóta dallamát játsza szignálként.

A Dóm tér nappal és éjszaka kivilágítva is egyaránt hangulatos  

Na de szelfikirályok és királynők sem szenvednek hiányt itt semmiben. A Szeged felirattal a téren hangulatos képeket készíthetnek. 

És akkor már el is érkezett az idő a lefekvésre. Persze csak ha nem akar valaki betérni egy italra még valahova a rengeteg hangulatos evő- és ivóhely egyikébe. De mivel oly rövid egy nap, és korán kell kelni ahhoz, hogy másnap is láss valamit, én inkább azt javaslom, hogy inkább feküdj le időben, hogy reggel kipihenten indulj neki a napnak.

Így néz ki a gyapot. Ebből lesz a vatta és a pamut.

Mi legalábbis így tettünk, és reggel, a 7.00-9.00-ig elfogyasztható reggelinket még azelőtt elfogyasztottuk, mielőtt az "iget" megközelítettük volna. A fiúk azaz esetünkben a lányok is akkor már a gáton voltak. Vagyis a mellette fekvő Füvészkertben, mely több szempontból is páratlan. Ráadásul most, az ősz varászlatosan színes levélköntösébe burkolózva is egy sajátos arcát mutatta.
A kakaófa törzsén fakadó virágokat itt éppúgy megszemlélheted, mint az éppen „vattát termő" gyapotot vagy találkozhatsz itt rendkívül ritka ősfenyőkkel is.

S a szegedi Füvészkert tavában található Közép-Európa legnagyobb, szabadtéri indiai lótusz állománya is. Emellett több mint 20 trópusi (dél-amerikai és thaiföldi) pillangófajt is bemutatnak az érdeklődőknek egy, az esőerdei klímát és növényzetet utánozó fóliasátorban. (Szeptember 30-án bezár a sátor, ezért ha csak a lepkékre vagy kíváncsi, várd meg a látogatással a tavaszt!) Akárhogy is legyen, mindenképpen szánj elég időt a kertre, mert csak úgy végigszaladni itt nem szabad! Mi 3 és fél órát töltöttünk el a Füvészkertben.  

Majd magunkhoz vettük a fürdőfelszerelésünket, és elautóztunk Mórahalomra, ahol annak hatalmas fürdőkomplexumát látogattuk meg a Hild-díjas településen. 

De előtte még a jól bevált Betyáros szelet sem maradhatott ki a már kipróbált 4-es vendéglőben. Ahol a betyárosan hatalmas adagok és a kifogástalan ízek azok, amik visszatérő vendégekké tettek bennünket. És akkor még a választékról nem is beszéltem! 

Csak attól féltünk, hogy elsüllyedünk a vízben ezek után a súlygyarapodás miatt.

Az idő a 4 csillagos fürdőben lehetett volna bővebbre szabva, hiszen 2-3 óra most valahogy nem volt elegendő arra, hogy kellőképpen kihasználjuk a mindenféle élményelem és víz nyújtotta lehetőségeket. Igaz, a Kneip taposóban (mely a vérkeringés javításával frissít) így is addig köröztem, míg a végén már teljesen beleszédültem.

Sajnos az időnk itt is véges volt, és indulnunk kellett, hogy a félpanziós vacsoránk idejére odaérjünk. S mivel a Füvészkertben sajnos egy balsikeres mozdulattal kitöröltem a kirándulásunk másfél napjának megörökítéseit, így még visszatértünk képpótlásra az éjszakai belvárosba. Ezt egyébként képtörlés nélkül is érdemes megtenni. A hangulatos utcácskák, szobrok, terek, fák, bokrok, szökőkutak megunhatatlanok.

Így aztán, mivel délelőtt egy gyönyörű parkban, szabad levegőn, délután pedig egy víziparkban múlattuk az időt, rendesen elfáradva tértünk nyugovóra.

 A Capella cukrászda 

Mivel azonban ritka, hogy 12.00-ig kelljen elhagyni a szállodai szobákat, itt azonban így szólt a szabályzat, kényelmesen tölthettük az utolsó délelőttöt is. A véletlenül törölt képek pótlása közben azért jutott idő a kattintgatás közben egy sütitúrára is. Megrögzött süteményistaként nem hagyhattam el a várost két kedvenc cukrászdám "megpumpolása" nélkül. 

Süti nem süti

És mivel senki nem hagyhatja el a várost a hírös város halászléje nélkül, ezért az ország egyik legjobb halászlé fellelőhelyén, a Kiskőrössy Halászcsárdában búcsúztunk a településtől. Ahol nem csupán halászlé és tépett túrós csusza, akár pirított sajtos, tepertős is, hanem minden egyéb halétel és  más jellegű étkek garantálják, hogy mindig tele a csárda parkolója. 

Márpedig köztudott, hogy egy étterem tisztaságát először a mosdóban ellenőrizzük, a különböző fogások kiváló minőségére pedig már annak a parkolójában álló autók számából is következtethetünk. 

 Megérkeztek a finom étkek! 

A Tisza partján áll a Kiskőrössy halászcsárda 

Délután pedig már a következő kirándulásunk helyszínét derítettük fel, Makót látogattuk meg kis kitérővel. Szeged és Makó között pedig már egy másfajta éteken, az  áfonyákon legeltettük a szemünket, hiszen lilába borult az út széle az áfonyákkal teli bokroktól. S láttunk még más csodát is. A kisebb településeken még a fákról is tökök lógtak, és az udvarok is bővelkedtek ebben az őszi terményben. Makóra megérkezve a Hagymatikumot néztük meg kívülről, mely Makovecz Imre egyik szemet gyönyörködtető építészeti remekműve.

A Hagymatikum bejárata

De nem mehetsz el Makóról a Makoládé, a Makolady és a Makoman nélkül. S hogy mik is ezek és mi közük van a hagymához, az alábbi videómból az is kiderül.   

Látogass el a honlapomra is, és fedezd fel velem, mint idegenvezetővel a saját városomat, a Főnix madár és pulykakas városát, az ország második legnagyobb települését, Debrecent és környékét! 

http://debrecen-city-guide.iwk.hu/

A cikkírók is hétköznapi emberek. Csak sokkal többet vetkőznek, mint mások.

Mikor vetkőzünk pucérra? Fürdéskor, bizonyos alkalmakkor az ágyban, vagy amikor cikket írunk. Ilyenkor meztelenül állunk az olvasók elé. Akiknek aztán vagy tetszik a látvány, vagy nem. Vannak ugyanis általatok testesebbnek látott írások vagy soványabbak, izmosabbak és kevésbé kigyúrtak, egy azonban biztos. Mindig le kell vetkőznünk előttetek.  

Aztán előfordul, hogy szégyenlősebbek vagyunk vagy csak fázunk, és ilyenkor csak félig vesszük le a ruhát, vagy mondjuk a zokni és a melltartó fent marad. Ja és a bugyi vagy az alsónadrág. Mert olyan ez, mint egy orvosi vizsgálat, vagy az első meztelenkedés az új pároddal.

Nem olyan könnyű ám megmutatni magad. Itt is vannak kevésbé tartózkodó személyek és szemérmesebbek, akiknek minden egyes alkalommal meg kell küzdeniük azért, hogy kendőzetlenül feltárják bájaikat előttetek. Ugyanakkor szeretnénk magunkat megmutatni, hogy látva lássatok.

Nem, nem vagyunk perverzek, és még a legbátrabbaknak sem a magamutogatás a célja. Sokkal inkább azt szeretnénk, hogyha szeretnének. Ezért minden: önkínzás, ének...

De nem azt kívánjuk tőletek, hogy feltétel nélkül kedveljetek bennünket, hanem szeretnénk rávilágítani „testünk” hiányosságaira vagy pozitívumaira, melyeket feltárva előttetek olyan megvilágításba helyezhetjük azt, hogy minél több oldalról megvizsgálhassátok. Összehasonlítva sajátotokéval talán találtok egyezőségeket, és éppen a hasonlóságok, vagy „ki tudja!” a különbözőségek miatt gondolkodtok majd el azon, mit láttok magatok előtt.

Te például mit vársz el egy szubjektív cikktől? Mindenben tükrözze a véleményed? Esetleg képes vagy akkor is azonosulni azzal, vagy csak elfogadni, ha merőben más oldalról közelíti meg a világot, mint ahogy te azt elvárnád?

Mert valamiért olvasunk. Szükségünk van mások gondolataira, keressük vitapartnerünket, vagy hasonló gondolatokat ébresztő társainkat. Őket megtalálhatjuk a cikkírókban. Ismeretlen ismerősök ők, akik nap mint nap velünk lehetnek anélkül, hogy valaha is találkoznánk velük. Önként hajtják oda fejüket átvilágításra, és a felvételt közzé is teszik.

Mindezt azonban nem csupa önzetlenségből tesszük. Nekünk ugyanakkora szükségünk van ezekre a „képalkotó vizsgálatokra”, mint nektek ránk. A publikálás a legjobb gyógyír, hiszen az alkotás örömszerzési forrás.  Öngyógyítás és önkifejezés is egyben. Kiírjuk magunkból a feszültséget, vagy megtartunk az utókor számára egy boldog pillanatot, eseményt. És az élet már happy is lesz. Na jó, nem teljesen, de ugyanúgy, ahogy egy rajz, vagy egy lovas-, illetve delfinprogram, ez is terápia lehet az élet által felállított feladatok megoldására, problémák legyűrésére, feldolgozására.

És te megtaláltad már a számodra megfelelő „terápiát”? Te mikor „vetkőzöl”?

Bunkó budapesti vs. paraszt vidéki

„Hé paraszt! melyik út megyen itt Budára?” Ha neked nem csupán Arany János Toldijából ismerős a szó, paraszt, akkor fogadjunk, hogy vidéki vagy! De ha Budapesten laksz, rögtön bunkó leszel. Bunkó pesti, paraszt vidéki. Ezek azok a jelzők ugyanis, melyekkel a két fél gyakran illeti egymást. Pedig sokszor vagyunk csak úgy egyszerűen pestiesen parasztok vagy vidékiesen bunkók. Akkor meg mire fel ez a nagy felhajtás?

Kossuth bizonyára infarktust kapott volna, ha a szabadságharc idején a szabadságharc őrvárosába, akkor az ország fővárosába, Debrecenbe költözvén, a cívisvárosban lakó talyigás Pista leparasztozta volna, mondván, hogy ő csak vidéki.

S ha már lakhely szerint mérünk, akkor nekem, az egykori fővárosban, most az ország második legnagyobb városában lakónak sem lenne okom szégyenkezni lakóhelyemet tekintve, nem úgy mások szerint.

Sértés vagy dicséret?

Egy ma is ismert és népszerű budapesti hírességgel készített interjúm kapcsán a cikkegyeztetés után kapott dicséret volt az, amiből kiderült: jótollú író csak a fővárosban élhet. Tisztelet a kivételnek. Ez lennék én, akit megdicsértek, hogy az Isten háta mögött, hol még a metró sem jár, róla ilyen frappáns írás született. Mert ő nem is gondolta volna, hogy aki vidéki, az ilyet tud produkálni. :)

Kevesebb vagy, ha vidéki vagy?

Értem én, hogy ha gyakrabban vágyok operába, magasabb fizetésre vagy csak munkára áhítozok, az ország vízfeje a megoldás, de ha mégsem költözöm, akkor már értéktelenebb vagyok? Szerintem pedig azáltal, hogy nem asszisztálok e fejlődési rendellenességhez, a vízfejűséghez, egy kiegyensúlyozottabb világot teremtek. S ha több ettől nem is leszek, a mindennapi megélhetéshez szükséges erőfeszítések semmiképpen sem lekezelést érdemelnek.

A legtöbb pesti vidéki

Amikor nagy hangon hangoztatod a szót: vidéki, ne felejtsd el, hogy te is Alsószentbögyörősi vagy! Attól még, hogy Budapesten laksz egy ideje, attól még vidéki vagy! Ugyanúgy ahogy a szomszédodban a kistarcsai Etelka és a szemközti albérlő is, az informatikus Csaba. Így ha jobban körülnézel, bizonyára neked is feltűnik majd, hogy a pestiek többsége eredetileg nem is pesti.

De koptathatom én itt a számat, hiszen mindez kit érdekel, mert ugye, hogy amikor Budapestet elhagyod, te sem haza, hanem leutazol? Pedig csak simán el is utazhatnál. Mert nem a Gellért hegyen laksz, ahonnan esetleg tényleg le kellene menned, hogy egy alacsonyabb szintre kerülj. De nem, te nem szállsz le a magas lóról, hanem magasról teszel minderre. Akkor miért várnád el a tősgyökeres pestitől, hogy csak úgy szimplán el és ne leutazzon a fővárosból.

Az apa, az anya..., az a fránya a

Ráadásul amikor Pesten tartózkodsz, észre sem veszed és pestiesen kezdesz el beszélni. Én is. Akaratlanul ragad rám a helytelen a betűzés. Az anyu, az apu, a Julcsi, a Pisti stb. Amíg azonban csak a köznyelvben érződik mindez, addig talán nem is baj ez. Akklimatizálódik az ember, nem akar kilógni a sorból. De amikor a tévében a magyar szinkronban is egyre-másra hallod az a betűzést, ez már némi aggodalomra ad okot. Mert amíg tudatosan használod helytelenül a nyelvet, elnézhető, de amikor már országosan akarod „rákényszeríteni” a nagyközönségre, az már nem okés.

Tanyáról jött, jó lesz neki a legrosszabb is

Persze a vidékinél is van mindig vidékibb. Ha a sajátjánál kisebb településről érkezik valaki, rögtön ő lesz a vidéki a másik vidéki szemében. Saját fülemmel hallottam, amikor egy soproni illetőségű polgár lánya albérletet keresett Budapesten, és vidáman mesélte, hogy egy kis faluból érkező albérlőtársának természetesen a legrosszabb szobát adták, mert ő csak vidéki, neki jó lesz az is. Ő azonban a legnagyobb szobát érdemli, hiszen egyértelmű, hogy ő több, a szavait idézve „tanyáról” érkezett iskolatársánál.

Neked a lakóhelyed mondja meg, hogy ki vagy?

És itt a baj. A lakóhelyed dönti el, hogy ki vagy? Nem kellene, hogy így legyen. Attól, hogy hol élsz, se más, se jobb nem leszel. A viselkedésed, a hozzáállásod az élethez, másokhoz tesz azzá, aki vagy. Örülj annak, ha olyan helyen élsz, amit szeretsz, de másokat ne a lakhelyük alapján ítélj meg!  

Vénlány maradsz, ha sokat válogatsz

A herceg már megérkezett, csak kicsit rozsdás volt a sarkantyúja széle!

Várod a nagy Őt és észre sem veszed, hogy már megérkezett. De tovább is lovagolt, hiszen hiába volt a fehér paripa és a hercegi cím, kis rozsdát véltél felfedezni a sarkantyúján.

Hányan lovagoltak már el így őkirálykisasszonysága előtt? Azaz előtted! Bizonyára jó páran. Az egész királyságban nincs egy herceg, aki elnyerhetné kegyeidet!

Ha még mindig várod az igazit, azt jelenti, hogy szép lány vagy

De nyugi! Ha még mindig nem találtad meg a nagy Ő-t, az semmi mást nem jelent, csak azt, hogy szép lány vagy.:) Legalábbis egy tapasztalt és velem szemben elfogult férfiismerősöm szerint. Mert a szép lányok sokat válogatnak, míg a csúnyák hamar révbe érnek.

Hm, gondoltam, ebben lehet valami, hiszen a lófejű Juli is már régen férjhez ment, míg én még mindig csak keresem az igazit. Milyen megnyugtató is lehet azt gondolni, hogy igen, ez azért van, mert én szép vagyok, neki azonban muszáj volt hamar megállapodni, és elfogadni az első ajánlatot, amit kapott. Hiszen a férfiak vizuális típusok, így, ha akadt egy rövidlátó, aki nem vette észre mennyire csúnya is a Juli, akkor ezt a lehetőséget két kézzel kellett megragadnia, és el nem ereszteni a férfiút soha többet. Rövidlátó barátunk pedig, amikor feltette a szemüvegét, és meglátta aráját, úgy gondolta, hogy sebaj, legalább nem csapják le a kezéről mátkáját.

A csúnyák az idő múlásával egyre szebbek lesznek

Ugyanez az ismerősöm azt is kifejtette, hogy érdekes módon a Juli típusú nők az idő múltával nemesednek és pár év elteltével egész elfogadhatóvá válik a külsejük. Azaz lassan azonos szinten lesznek a szépekkel, hiszen azok pedig leamortizálódnak, mert nem kíméli őket az idő vasfoga.

Ezért jobban járnának a férfiismerősöm szerinti „szépek” is, ha nem gondolkodnának annyit, hanem választanának egyet a hercegek közül!

Ne a szemeddel, a szíveddel láss!

De ez valóban ennyire egyszerű? Elárulom, igen! Már ha nem kötsz bele minden apró hibába! Ugyanis, hol találsz olyan herceget, akinek a lova, a páncélja és ő is minden porcikájában tökéletes lenne? Ja, hogy neked már udvarolt ilyen? De szerencsére te tökéletes vagy, és sasszemed még az utolsó pillanatban észrevette, hogy a sarkantyúján azért akadt egy kis rozsdafolt? Tudod mit? Ha ez így történt, lehet, hogy rövidlátó barátunknak nagyobb szerencséje volt a tökéletlen szemével. Mert amíg te állandóan a hibákat sasolod, addig esélyed sem lesz, hogy a tökéletes szemeddel felismerd a valódi herceget. Ezért csak annyit mondok, ne a szemeddel, hanem a szíveddel láss! Ne a hibákat keresd, hanem az értékeket!

Ébresztő! A hiba benned van!

Amíg erre nem leszel képes, keresheted te a hercegedet! Ja, és még valami! A szépség szubjektív! Lehet, hogy a lófejű Juli szerint te pont azért nem mentél még férjhez, mert nem vagy elég tetszetős és kerek a képed. A valóság azonban az, hogy túl válogatós vagy! Szóval, ha a Julinak nincs is igaza, és nem a külsőddel van a gond, akkor is benned van a hiba! Szó szerint! 

A kép forrása: www.cseppek.hu