Magyarország cseresznyéskertje, Nagykörű

Magyarország cseresznyéskertjében, Nagykörűn jártam.

Nincs a cseresznyének ára az idén, hallgatom a barnára sült szikár falusi bácsit, és őszintén elcsodálkozom, mivel nálunk a nagyvárosban aranyáron mérik ezt a gyümölcsöt. A bácsi szavaiból azonban arra következtetek, hogy nem a termelők zsebelik be a hasznot. Na de nem gazdasági és piaci fejtegetésekbe kívánok én itt most bocsátkozni, hanem elregélni, milyen csodás helyen jártam.

Egy olyan kis településen, amit ha megemlítek bárkinek, értetlenül néz rám, és az első kérdése az, hogy hát az meg hol van?

Nem hogy a falu nevét nem hallották, de azt sem tudják, hogy milyen kuriózumokkal bír az. Pedig Magyarország cseresznyéskertje „bújik meg” a név mögött és a cseresznyén, mint legnagyobb vonzerőn kívül még számos más érdekességgel is szolgál az idelátogatóknak a kicsiny település.

Bepakoltuk hát mi is kosarainkat az autóba, bár inkább ládát kellett volna, és elindultunk, hogy találkozzunk a híres nagykörűi cseresznyével.

A hármason haladva nem rögtön találtuk meg sajnos a letérőt a komphoz, így aztán némileg túlszaladva, egy benzinkútnál, majd a járókelőktől kértünk segítséget. A komphoz vezető út ugyanis onnan, egy nem helyi lakosnak, nem biztos, hogy teljesen egyértelműen és azonnal található meg. A kezdeti akadályokat legyűrve azonban nem csak ezért volt göröngyös az utunk, hanem mert az odavezető útra is igencsak ráfért volna egy jó kis „tatarozás”. A kátyúkkal sűrűn tarkított utat azonban azért választottuk, mert Szolnok felől nekünk 60 km- kitérőt jelentett volna a település megközelítése.

Csak az érdekesség kedvéért teszem hozzá, hogy az interneten térképes keresőkbe beírt útvonaltervező csak a kerülőutat mutatta, bárhogy is ütötte be az adatokat az ember lánya. Merthogy a mivel utaziknál sok minden található már, de a komp az még kimaradt. :)

 Így aztán papírformájú térképhez folyamodtunk és annak alapján terveztünk.

A komphoz érve már várakozott pár autó előttünk, így aztán volt időnk elmerülni a Tisza és az azt körülvevő táj szépségében. A faágak lágyan ringatóztak a vízen, a lombok halkan összesúgtak a fejünk fölött, a madarak pedig kedves énekükkel köszöntöttek bennünket. A cseresznyeláz azonban már ekkor elkapott engem, és egy vásári kofa mohóságával vetettem rá magam egy gyalogosan átkelni szándékozó és egy messziről érkezett házaspár diskurzusára. Előbbi cseresznyéslepényt enni érkezett és a hatalmas cseresznyést birtokló rokont meglátogatni a szomszéd faluból, míg a többiek a kiváló minőségű cseresznyéből kívántak jó néhány kilót megvásárolni. Na de milyen is a vidéki ember? Rögtön felajánlja a segítségét a gyüttment cseresznyenélküli nagyvárosiaknak, ahogy tette ezt a „cseresznyésférfi” is. Frisset szeretnének? Nagytételben? A Jóska leszedi maguknak 2 óra alatt. Amíg a fesztiválon lesznek, meglesz a portéka.

Mert azt még nem is említettem, hogy cseresznyefesztiválra érkeztünk ám Nagykörűre. Hiszen milyen más esemény is lehetne itt ilyentájt, amikor garmadában lóg az érett cseresznye a fákon. Na jó, természetesen semmi sem kizárt, mert ebben az időben avatták fel itt a Magyar Sajtút Hálózat harmadik, nagykörűi állomását is.

És ekkor jött el az én időm. Úgy láttam, nekem itt gyorsan bele kell folynom a beszélgetésbe. Egyébként sem voltam túl udvariasnak mondható, hiszen, már percek óta meghívás nélkül „hallgatóztam” mellettük. Így még mielőtt a férfi a füléhez emelhette volna a kagylót, én is bekapcsolódtam az adok-veszekbe. Mi is vennénk vagy 15 kilót. Így történt hát, hogy még át sem keltünk a Tiszán, de már megvolt a friss, érett cseresznyénk.  A történetnek azonban itt még nincs vége, mert bár a telefonszámcsere megtörtént, de semmilyen egyéb adat nem cserélt gazdát. Na de ne vágjunk a dolgok közepibe!

Hiszen közben a komp a túloldalról visszaért hogy bekompolhassunk, vagy hívják bárhogy is ezt a folyamatot. :) Az út nem tartott tovább néhány percnél, de az élmény kedvéért és a plusz 60 km megspórolásáért érdemes megtenni ezt a rövid kis „vízenjárást”. Na, hát csak a Tiszán utazik az ember, és azért nem minden nap kompozhat, még ha csak ilyen rövid szakaszon is.

A túloldalra érve kezdett kialakulni bennünk egy versenyláz, hogy vajon a többi autós beáll-e előttünk a legjobb vagy az egyáltalán még szabad parkolóhelyekre. Előző évi tapasztalatunk szerint ugyanis már csak a falu szélén találtunk helyet.

Na de legnagyobb meglepetésünkre ott, hol annak idején a rendezvény határa feküdt, most kihalt volt a táj.

Mi ennek ellenére nem mertünk ennél bentebb merészkedni, leálltunk az első szabad parkolóhelyen. Innen egy helyi segítségét kérve indultunk el a rendezvény helyszínére, és szomorúan olvastuk, egy hirdetőtáblán található plakát információi szerint, hogy a cseresznyésprogramok már lecsengtek, és a programok zöme szombaton volt. Ma a sajtnak volt a napja, amit nem bántunk, mert nem csak minden egér, hanem mi is szeretjük a sajtot, viszont mégiscsak két napra volt meghirdetve a cseresznye ünneplése.

Ekkor sűrűn vetettem a keresztet, hálát adva a cseresznye védőszentjének, hogy én már elintéztem a lekvárnak valót, , mert már abban sem voltam biztos, hogy itt nagy mennyiségben találunk majd eladásra várót.

S bár tévedtem, hiszen voltak kipakolva cseresznyével páran, azért mi mégis verhetetlen áron és frissességben szereztük be azt. Azaz rendeltük meg. :)

Bár az igazat megvallva szégyentelenebbek akár az út mellett is „megszedhették volna maguknak a a télire valót, hiszen úton útfélen cseresznyefákba botlottunk.

A város közkemencéjét is elhagyva érkeztünk meg a Tájházhoz, melynek udvarán már javában folyt az ünneplés.

Hogy lehűtsük magunkat, rögtön elnyaltunk egy citromfüves, nagykörűi cseresznyéből készült fagylaltot, majd megkóstoltuk a helyszínen sajtolt cseresznyelevet sárga és fekete cseresznyéből.

Mindegyik termék átment a minőségi ellenőrzésemen így több liter nedűt vásároltunk, hogy az itthoniaknak és magunknak is vigyünk még belőle.

A tájház kiállítását sem hagyhattuk ki, ha már itt volt a rendezvény megrendezve. Nagymamám tisztaszobája elevenedett meg a szemeim előtt.

Az itt működő kerámiaműhelyben pedig már készen levő és még kiégetésre váró cseresznyés tárgyak sorakoztak.

A korcsmában nem csupán italt, de helyben készített étkeket is kínált a vendéglős.

És meg is érkeztünk a sajtokhoz. Itt nem csak a sajtkészítés fortélyaiba pillanthattunk bele, de akár saját vajat is köpülhettünk. Már ha bírtuk hat órán keresztül, amíg elkészül a valódi, adalékanyagok nélküli „kenőcs”.

És elkészült a vaj! 

Sajtból is volt elegendő, hiszen a különböző ízesítésű sajtkrémektől kezdve a keménysajtokig számtalan sajtféleség megkóstolható és vásárolható volt a sajtudvarban.

Mint ahogy natúr túrórudiból is, melynek érdekessége, azon kívül, hogy nagyon finom, a dobozán a gyártónál egy önkormányzat nevét találod. Magyardombegyház. Utánaolvastam, és ezt a cikket találtam. https://oldalasmagazin.hu/sajtuzem-letesult-a-startmunka-programban/

Aztán megnéztük a települést is. Kisvonatra pattantunk és irány Nagykörű! 

A cseresznyefák árnyékában a falu apraja-nagyja szedte a cseresznyét, még a legkisebbek is vödröt ragadtak.

Azt nem tudom, hogy Trillamanó honnan tudta meg, hogy Debrecenből érkeztünk,de rázendített a Debrecenbe kéne menni című nótára. 

Körbevonatoztunk a falun és megtudtuk, hogy

- Nagykörú az ország legnagyobb összefüggő cseresznyéskertje, és itt található az ország egyetlen cseresznye fajtagyűjteménye. 

- az egy főre eső köztéri szobrok száma itt a legnagyobb az országban.

- a Templomkertben 450 cseresznyefa van.

- ma már több mint 77 cseresznyefajtát nevelnek a helyiek.

- itt található az ország egyik legrégebbi pálinkafőzdéje. 

- a Bulyáki Nagykörűi Cseresznye 77 Pálinka Hungaricum.

- a temetőjénél kerubok őrzik a bejáratnál az élet fáját.

- az Illés-kő arra emlékezik, hogy a falura egy török csapat támadt, azonban soha nem érte el, mivel köd szállt rájuk és eltévedtek a mocsárban. Mindez Illés napján történt. A megmenekülés emlékére állították a díszes, mozaikos Kőoszlopot, mely Illés prófétát ábrázolja.

- a kedvező mikroklíma miatt kiváló minőségű cseresznye terem e vidéken.

-  A 19. században Petrovay György földbirtokos honosította meg itt a Germersdorfi cseresznyét, melynek egyedülálló zamata tette ország-világ előtt híressé Nagykörűt.

- a Tisza ölelte falu közkemencéjét a falu lakói közösen használják.

és még sorolhatnám, mi mindent láttunk.

Az biztos, hogy miután visszaértünk a vonatozásból, a cseresznyénk már le volt szedve, így be is pattantunk az autóba, hogy magunkhoz vegyük azt. Igen ám, de csuoán egy telefonszám vlt a tarsolyomban, így a telefonos segítséget tudtam csak igénybe venni, minek alapján ismét bejártuk a falu minden zugát, de nem találtuk a megadott utcát. Ekkor jött a helyi segítség. Na de légyen bármily kicsiny is ez a falu, senki sem hallott még a megnevezett utcáról.

„Követelték”, mondjam meg kit keresek, mert az alapján könnyebben útba igazítanak engem. Mivel nemrégiben átnevezték az utcákat, így az új utcanevet még nem tanulták meg a helyiek, ezért nem csengett sokak számára ismerősnek a keresett hely neve.

Ám ez alapján sem sikerült megtalálni a hőn áhított utcát, így a cseresznyésember megsajnált bennünket, és mivel ő tudta hol vagyunk, kérte, ne is mozduljunk most már onnan, jön a biciklis segítség. Öt perc sem telt el, és meg is érkezett, maga a gazda a kerékpárján és felvezetett bennünket a kertjéhez.

Takaros kis porta volt az övé, és már ládákban állt a cseresznyénk.

Az üzlet megköttetett és biztosítottuk róla, hogy jövünk jövőre is.

Amit hiányoltam: Vasárnap, amikor mi érkeztünk, már nem volt semmilyen cseresznyés sütemény, pedig a helyi asszonyok igazán süthettek volna pár tepsivel a kedvemért. J Mert az éhes turisták biztos vagyok benne, hogy sáskahadként rohanták volna meg a finom falatokat. És a cseresznye ünnepén, nekem a cseresznyés ételek elsődleges helyet foglalnak el a szívemben. J Lekvárt, szörpöt sem láttam, pedig ha egész hétvégés a program, akkor minden napon dőzsölni szeretnék a cseresznyéből készült ételek-italokban.

Na de akinek kedve szottyan még egy tálból cseresznyézni a helyiekkel, biztos vagyok benne, hogy még mindig talál magának eladó cseresznyét. Vagy ha idén már lemaradt a szezonról, jövőre mindenképpen látogasson el ebbe a varázslatos cseresznyéskertbe.

Volt idő, hogy a kutya nem őrizte a magyar Szent Koronát

Egy híján 170 éve, április 14-én, Debrecenben kiáltotta ki Kossuth a Habsburg-ház trónfosztását! 

Több mint 150 évvel ezelőtt az országgyűlésnek egészen Debrecenig kellett menekülnie, hogy 1849. április 14-én a Református Nagytemplomban megtörténhessen a Habsburg-ház trónfosztása. Napjainkban Magyarországon, ha nem vagy elégedett a fennálló renddel, lehetőséged van négyévente eldönteni, megtartod-e jelenlegi vezetőidet vagy másokat szeretnél helyettük. Nos, több mint másfél évszázaddal ezelőtt azonban ez korántsem volt ilyen egyszerű. Egészen Debrecenig kellett menekülnie a Parlamentnek, hogy kifejezze akaratát.

Debrecen, Magyarország fővárosa

Az első, népképviseleten alapuló Országgyűlés szinte egy emberként elfogadta Kossuth javaslatát, minek szerint a Tisza mögötti városba - mely meglátásuk szerint a téli pusztaságon aránylag könnyen védhető volt - tegyék át székhelyüket. Így lett Debrecen a történelem folyamán először Magyarország fővárosa néhány hónapra.

Azonban a város, mely ma az ország második legnagyobb városa, nem csak fekvésével érdemelte ki a bizalmat, hanem lakóinak áldozatkészségével és nagylelkűségével is.

Hóban, fagyban menekültek az ország képviselői

1849-ben mínusz 25 °C-os hidegben, több ezren menekültek a farkasordító zimankóban, úttalan utakon Debrecenbe. Köztük voltak a haza nagyjai, politikusok katonák, irodalmárok (Petőfi, Jókai, Vörösmarty, Kemény Zsigmond) és az ő hozzátartozóik is. Aki tehette, Szolnokig vasúton jutott el. Eddig tartott ugyanis az ország második vasútvonala. Innen szekéren, batáron, szánon vagy gyalog és lóháton igyekeztek a kálvinista Rómába. A városba, mely oly sok évszázadon át mindig menedéket nyújtott a menekülteknek. Történészek szerint 2800-3200 fő érkezett meg ily módon a cívisvárosba.

Ingyen koszt és kvártély „járt” a képviselőknek

A debreceni polgárok ingyen szállásolták el a képviselőket. Kossuthot és családját pl. a debreceni Városházán látták vendégül, s a magyar Szent Koronát is itt őrizték. Egy debreceni kereskedőcsalád, a Rickl família adta kölcsön számukra a saját porcelán étkészletét, s ugyanez a család látta vendégül Nyáry Pált, a honvédelmi bizottmány alelnökét is. Megfordult náluk Petőfi Sándor is, aki a ház akkori gazdájának, Rickl II. József Zelmos nemzetőr-főhadnagy lovassági szolgálati kardjára cserélte el saját díszkardját. A sors fintora, hogy a vesztes debreceni csata után az ellenséget, azaz az orosz Paskievics herceget kellett elszállásolniuk, aki a debreceni csatában többszörös túlerővel legyőzte a magyar hadsereget.  Majd azt a Rüdiger grófot, aki innen indult Világos felé, és aki előtt később Görgey letette a fegyvert. Kossuthoz nem messze szállt meg a felsőház elnöke is, neki a városházával szemben levő kereskedőház szolgált szálláshelyéül. Ugyanaz a Szilágyi-Andaházi ház néven emlegetett lakhely, melynek erkélyéről Kossuth még aznap lelkesítő beszédében Debrecent a szabadságharc őrvárosának nevezete. Történt ez még ugyanazon a napon, mikor is átlépte a városkaput, és a kapuőr a névsor 2265-ös sorszámához , a „magyarok Mózesse”-ként jegyezte fel őt naplójába.

A kutya nem őrizte a koronát

Úgy képzelnénk, hatalmas őrség őrizte a Koronát ekkor, melyet természetesen magukkal hoztak, s a városházán helyeztek el, az igazság azonban az, hogy az egy fémládában feküdt a magánlevéltárban anélkül, hogy bárki is ráhederített volna. Az osztrákok is egy szupertitkos helyen képzelték el annak meglétét, ezért Kossuthék távozása után  még a padlót és a kályhát is feltörték. Hiába. Az ereklye akkor már rég a tiszai füzesekben volt elásva.

Nem voltak pártok

Mai értelemben vett pártokról akkoriban szó sem volt, csupán a kortársak beszéltek a Habsburg-házzal kiegyezést óhajtó „békepártról”, illetve a szabadságharcot legvégsőkig folytatni akaró „radikális pártról”, de ezek gyorsan változó, inkább laza összetételű csoportok voltak. Kossuth és a képviselők többsége pedig egyik irányzatot sem vallotta magáénak, hanem az ellentétes álláspontok között a középutat választotta.

De hogyan is zajlott egy ülés akkoriban?

A híres Református Kollégium Oratóriumában ülésezett az Alsóház. A debreceniek, akik nem hogy nem vettek még részt országgyűlési üléseken, de televízió híján még csak nem is láthattak ilyet, igencsak elképedtek a nyílt üléseken, melyeket egyébként a helyiek: férfiak és nők egyaránt látogathattak és a karzatról figyelhettek. A kemény viták alkalmával a képviselők modorában ugyanis bőven találtak kivetnivalót, és nem volt ínyükre a lármás, sokszor komolytalan viselkedés sem, melyet tapasztaltak, hiszen ezektől az emberektől várták az ország megmentését. Egy akkori újság, az Alföldi Hírlap pl. a következőképpen számolt be a tapasztaltakról:„a képviselők nagy lármát csapnak az országgyűlésen, némelyiknek majd kipattan a szeme a kiabálásban, úgy erőlködik”.

A református keresztény eszméken alapuló Kollégium azonban nem hogy megbocsátotta ezeknek a férfiaknak a szabadság érdekében folytatott hangos lármázását, hanem amikor a kormány az országgyűléssel visszaköltözött a fővárosba, egy fityinget sem fogadott el a haza nagyjaitól. Pedig Kossuth térítést óhajtott nyújtani az épületen esett károkért. Az eseményről a Kollégium volt tanára, Kónya József 1948-ban megjelent, Kossuth és Debrecen című tanulmányában a következőket írta: „…dicsőségére szolgált a Kollégiumnak, hogy a főiskola épülete volt a nemzet jobb sorsa irányításának színhelye. Kisszerű számítások helyett inkább mindent késznek nyilatkozik feláldozni a haza megmentésére, a szabadság kivívására. A Kollégium, a református keresztyén erkölcsön alapuló tudománynak, valamint a nemzeti művelődésnek bölcsője és terjesztője nem is adhatott más választ.”

A képek forrása: Herczeg Zsuzsanna fotói

Március 1-jei barangolás a csodás Nagyerdőn Debrecenben

Itt van a tél, itt van újra Debrecenben is!

Van, hogy még a Rákóczi harangjának is elakad a "szava" ilyen mínuszokban, és a harangszóra várni kell, míg kienged a harang.

Mintha kihalt volna a Főtér, pedig csak tél van.

Kossuth és hívei tántoríthatatlanul állnak 1914 óta a talapzaton. Őket nem zavarja a hideg.

A Főnix madár sem képes ilyen hidegben elégni.

  Az Aranybika szálloda, Magyarország egyik legpatinásabb szállodája, több mint 100 évével azért ennél jóval keményebb teleket is megélt már.

Egykor gőzvasút, ma már villamos szállítja a fáradt lábú vagy csak fázós lakosokat Debrecenben.

Van, aki örömmel sétál ilyenkor is a belvárosban. Mert ahogy azt minden idegenvezető tudja: Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. :)