Névadója még nem ismerhette a mai Petőfi teret, leendő gyermekeink
pedig már csak képeslapokon és régi fényképeken fogják azt nézegetni, miközben
szüleik, nagyszüleik a helyhez kötődő élményeiket mesélik majd számukra. Hogy
én miről adok majd számot az utódoknak?
– 
– Drága kisunokám.
Tudod, amikor eljött a tavasz, az itt ezrével nyíló színpompás virágok mindig
megdobogtatták a szívem. A házak aljában megbúvó üzletek közt pedig volt egy, ahol olyan francia krémest ehetett a nagyi, melynek nincsen ma már párja kerek e világon. A hab még valódi tejszínből készült, a tészta rétegei apró roppanásokkal töredeztek szét a szádban, s a csudavékony roppanós csokis tető tökéletes ízharmóniát alkotott a pihekönnyű habos krémmel. Igaz, csak kevés ideig voltál kitéve a csábításnak, mert a hatalmas cukrásztepsikben kitett finomságok percek alatt elfogytak a kirakatból. De ha megkérdezed a nagypapit, az ő emlékeiben bizonyára nem a krémesek lelőhelye, hanem a „Lordok háza” él élénkebben, ahová a Kovács Pistike nagyapjával sokszor benéztek ám! Csatlakozott hozzájuk alkalomadtán a Tóth Julika nagypapája is. Bizony sokaknak van ám emlékük a mai Petőfi térről! Ha megkérdezed az osztálytársaidat, vajon az ő nagyszüleik és szüleik mit mesélnek majd? Bármit is regéljenek, egy biztos: Olyan park (volt) ez, ahol még nem a kő, hanem a fű, fa, bokor és virág (volt) az úr.
A jelen
A jövő
é
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése