Láttatok már
guruló opálbányát? Nem? Nos én sem. Pedig létezik. Ráadásul
Ali baba kincsesbarlangjába látogathat el az, aki „jegyet vált“
az Opál Express-re! Azaz megtekinti, mivel az teljesen ingyenes.
Pereghy Attila, az ötlet kigondolója és megvalósítója ily
módon népszerűsíti ezt a csodálatosan sokszínű ásványt, mely
elmondása szerint értékesebb a gyémántnál is. Nem, nem
forintban vagy euróban kell ezt érteni, hiszen kétség nem férhet
hozzá, hogy melyik a drágább kincs.
Kőbe foglalt
mesét vesz, aki opált vesz
Amíg azonban
véleménye szerint a gyémánt csak egy halott kő, addig az opál
egy kőbe foglalt mese. És aki hisz a mesékben és tud álmodni,
annak gazdag és boldog az élete. Ráadásul míg gyémántot nem
mindenki engedhet meg magának, opált azonban szinte bárki, így
„mesés” élete lehet annak, aki ezt a varázslatos ásványt
tudhatja a magáénak. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennének
több százezer eurót érő opálok, hiszen Attila az elmúlt 30 év
alatt többször találkozott már ilyennel is, ő mégis azt vallja,
ennél az ásványnál nem az ár számít. Míg gazdag üzletemberek,
bankárok gyémántot, addig az emóciót, a lelkiséget első helyre
helyezők opált vesznek.
Ki az opált
szereti, rossz ember nem lehet
Míg a gyémánt
pótolható, opálból nincs két egyforma. A kristályba zárt
színek, fények, az erezet, a minták, a fantáziára bízott
alakok, formák abban egyediek és megismételhetetlenek. Benne van a
kőben a puhaság, a gyengédség, akármennyire is kemény. Az
opállal is úgy vannak az emberek mint a szerelemmel. Sokuknak
nehezére esik, hogy azt mondják: szeretlek vagy csak fehéren,
feketén látják a világot. Ezért nem mindenki veszi észre az
opálban rejlő szédületesen gazdag és színes mesevilágot. Aki
azonban opált választ, annak nem okoz gondot a képzeletbeli
boszorkány, tündér vagy delfin felismerése a kőben és biztos,
hogy fantáziadús, érzelmekben gazdag emberként éli az életét.
Attila pedig már csak tudja, hogy mit beszél. Több mint 30 évig
bányászta ezt a különleges ásványt az egész világon, de
főként a világ jelenlegi legjelentősebb opálforrásaként számon
tartott Ausztráliában.
Reggel
legyek, este szúnyogok keserítik meg a bányász életét
S bár amilyen
szép a végeredmény, annyira nehéz az oda vezető út. Reggel
legyek, este szúnyogok gyötrik a semmi közepén, a levegőtlen 25
méter mélyre kiásott hatalmas gödörben a 3-4 kg-os kalapáccsal
felszerelt bányászt. Hatásosabb ez, mint a legkeményebb edzés,
hiszen aki ilyenre adja a fejét, annak garantáltak duzzadó izmok.
De megéri minél mélyebben kutakodni, mert nagyobb a valószínűsége
annak, hogy lentebb repedések nélküli köveket találsz majd. És
ezek a valóban értékes darabok. Mivel Attila eredeti szakmája
szerint optikus, így könnyedén meg is csiszolja az általa
bányászott drágaköveket. Elmondása szerint csak a fantázia szab
határt azok felhasználási lehetőségeinek. Ékszer éppúgy
készül belőle mint késnyél. De voltak olyan darabjai, melyeket
puskák díszítésére használtak föl. Dániában, Koppenhágában
múzeumban találhatók hasonló módon ékesített puskák.
Az opált ugyanúgy, ahogy a gyémántot, négy fő jellemző alapján minősítik: Nagyság, súly, csiszolás, szín
Aki ellátogat a bányák vidékére, a valódi vad Ausztráliát is megismeri
Ma már főleg
túrákat vezet opálbányákhoz, és többek között Ausztrália vad, ősi arcát
mutatja meg az opálbányák kapcsán, a nyüzsgő városokon kívül,
ahova más nem vezet turistákat. De akinek nincs pénze egy ilyen
utazásra, az se keseredjen el, hiszen talán egyszer az ő városába
is begördül az Opál Express és odavarázsolja számára a
varázslatos ausztráliai opálbányák világát.
További információk: http://mongoleitour.com/index.php