Buddha lábnyomában jártam, ahol mindenhol csodaszép lótuszvirágok nőnek

Szegedi Füvészkert: Lótusznapok

Mint apró gyöngyök, úgy peregtek le a vízcseppek a hatalmas levelekről. Szemem-szám tátva maradt,

oly csodálatos volt a jelenség, hiszen a nap aranyló sugaraiban azok mint szikrázó drágakövek

potyogtak szerte, míg egy-egy renitensebb darab áttetsző kristályként ült meg a nagyobb

mélyedésekben.

S ez csupán egyetlen élmény volt a Szegedi Füvészkertben, ahol a Lótusz virágzásának tiszteletére
a Lótusz napokon a szervezők távol-keleti hangulatot varázsoltak a kertbe.

Buddha lábnyomába szegődtem hát, ahol a legenda szerint mindenhol pompás lótuszvirágok nyíltak.

Itt található ugyanis Közép-Európa legnagyobb, szabadtéri indiai lótusz állománya. Így nem csoda ,
ha elámultam a rózsaszín virágok láttán, melyek legszebb pompájukban júliustól  

augusztusig díszítik a kert tavacskáját. Buddha pedig otthon érzi magát közöttük, hiszen fogantatása

is egy lótuszokkal teli ligetben történt.  

De mitől is kellene félnie ebben az idilli környezetben? Hiszen a szent lótusz a keleti világ spirituális

jelképe, mely a tökéletességet, az örök körforgást szimbolizálja. Habár az iszapos vízben gyökerezik,

de amit magába szív, azt átváltoztatja fénnyé, világossággá... Mi emberek is képesek vagyunk a

rosszat jóra változtatni, megtisztulni, fejlődni. A lótuszt még a legnagyobb vihar sem képes

elsüllyeszteni és mindent ledob magáról ami szennyes. Ezért kutatók is megvizsgálták por és

víztaszító képességének mibenlétét, s így fejlesztettek ki speciális könnyen tisztuló felületeket,

melyeket a mindennapokban sikerrel alkalmaznak: ablaküvegek, autók szélvédője, ruházat stb.

A Lótusztúrán az is kiderült, hogy a növény szinte minden részét fogyasztják. Magját lisztté őrlik,

leveleit főzelékként és megtöltve is eszik. De  a rizómáját (föld alatti szár) is elfogyasztják.

S ha te az ük, ük, ük... unokádnak is szeretnéd majd megmutatni e csodás virágot, tedd el neki

a magját, hisz az annyira ellenálló, hogy akár 1000 év múlva is kicsírázik majd.

Tovább sétálva ebben az idilli környezetben aztán gyorsan magamra is kaptam az indiai nők

népviseletét, a szárit, hogy még inkább átérezhessem a keleties  hangulatot. A ruháról tartott

előadásból a leginkább annyit jegyeztem meg, hogy míg mi, nyugati nők az utcára csípjük ki

magunkat, addig indiai nőtársaink, a négy fal között öltik magukra legdíszesebb ruháikat,

hiszen nem másnak, mint a saját férjüknek szeretnék a legjobb formájukat mutatni.

Én úgy döntöttem, hogy a szárihoz hennafestés is dukál, így az indiai nők szépítkezési szokását

kipróbálva gazdagodtam egy hennával a csuklómra festett  karkötővel is. Igaz, akár tárgyiasult

formában is felrakhattam volna az indiai nők ékszereit, hiszen ezekből is bőven akadt portéka a

fesztiválon, de én inkább a teljesen természetes anyagú vörösesbarna hennát választottam ékemül.

A felfestett henna majd a fekete felső réteg lepergése után vált vörösesbarnává. Vigyázat! mert  fekete változata veszélyes kémiai anyagokat tartalmaz. 

De volt ott minden mi szem s szájnak ingere. Ingyen kóstoló, pirított, csokiba és szezámmagba

mártott dió, s aki ennél többre vágyott, az megkóstolhatta az indiai ízeket is, hiszen a

kipakoláson többféle indiai ételből vásárolhatott az ezt a fajta ízvilágot kedvelő éhes látogató.

S bár nagy gourmet vagyok, most a gyomrom mellett a szememet is jóllakattam, s képtelen voltam

másfelé nézni, amikor Túri Virág Réka indiai táncával elvarázsolta a közönséget. Arckifejezése,

mimikája és gesztusai olyannyira kifejezőek voltak, hogy bár a zene szövegét nem értettem,

narratív táncának mégis minden egyes pillanatát átéreztem. Együtt sírtam, nevettem,

féltékenykedtem a táncművésszel, aki tánctudását Indiában ottani tanítómester által mélyítette el.

Az üvegházakban az alkalomhoz illően most a kelet-indiai cikászok, kínai legyezőpálmák… voltak

a középpontban túránk során, majd vezetőnkkel a selyemhernyókat és azok gubóit vettük górcső alá.

Kiderült, hogy bár Kínához kötjük ezeket, Magyarországon is léteztek selyemgyárak. Kii ne ismerné

a régebben hazánkban igen népszerű faepret, mely képes kezed lábad a „tintájával” erőteljesen

megfogni!  Na ez az a fa, melynek leveleit megpillantva a selyemhernyóknak azonnal felcsillan a

szeme a kedvenc táplálékuk láttán. Így volt mivel etetni annak idején a falánk jószágokat.

De a keleti hangulatot idézte fel számunkra a bemutatott bambusz is, a leggyorsabban növő

lágyszárú, mely egy nap alatt akár egy métert is magasodhat.

S míg egyesek a védikus asztrológiával ismerkedtek vagy Indiában tettek egy különleges utazást

az előadásokon, addig mások  plédeken és padokon ülve jógáztak, teáztak, közös Mandala képet

készítettek, tai chiztek vagy kipróbálták a gyógyító chi kungot, esetleg Krisna- völgy művészeinek

bemutatóján keresztül India ősi zenei és táncművészeti kultúrájában merítkeztek meg…