Keresés ebben a blogban

2017. március 19., vasárnap

A Nádas csárda halászlevének, haltepertőjének és magyaros ételeinek az elégedett visszatérő vendégek viszik a hírét

"Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere..." a Nádas csárdában mind megleled


Nád a házam teteje, teteje,...- akár ez is lehetne a Nádas csárda védjegye, a négyes számú főútvonal mentén Debrecen és Hajdúszoboszló között. A vendéglátóhely azonban sokkal több egy magyaros jellegzetességeket és a parasztkultúrát külsőségeiben is megjelenítő épületnél.

 Aki ebben a térségben lakik, az jól tudja, hiány van valódi, ízes halászlében errefelé. Nem is tudja a nép, hol ehetne egy sűrű, friss halat látott levet. Na de én, debreceniként sem keseredem el, mert ha ilyenre vágyom, már tudom, hol kell keresni. Irány a Nádas!

A vasárnapi korlátlan svédasztalos ebédek ötlete Kiss Pálnak köszönhető

De az még nekem is új információ volt, hogy a vasárnapi korlátlan svédasztalos ebédeket is a csárda jelenlegi tulajdonosa, Kiss Pál honosította meg errefelé jó néhány éve még a Paripa csárdában. A lehetőség ma már több helyen is elérhető, de annak idején legmerészebb álmaikban sem gondolták még a szakmában vén rókának számító vendéglátósok sem, hogy vasárnap is lehet érdeklődés. Így sokan ki sem nyitottak a szombati bulik után.

A Nádasban vasárnap 3000-ért degeszre eheted magad!

Most vasárnap ki is próbáltam a magyaros ízeket felvonultató konyhát és 3000 Ft-ért degeszre ettem magam a Nádasban. J



A csárda spájzából pedig saját készítésű termékeik is megvásárolhatók. A tulajdonos tanyáján ugyanis, melyet a nagytekintélyű, erdélyi földbirtokos nagyapáról, Fráter Ákosról neveztek el, mintagazdaságot hozott létre. Jószágot tart, s a megtermelt finomságokat a Nádas spájzában is árusítja. Vagy az azokból készült fogásokat, melyekből most én is ízelítőt kaphattam.



„Az főz jól, aki szeret másnak örömöt okozni”. Ezt vallja Kiss Pál, aki még édesapjától kapta ezt a hivallást örökségül. Így aztán csak olyan szakácsokkal dolgozik együtt, akik szívből főznek.


Édesapjától leste el a hagyományos magyar ételek készítésének csínját-bínját





A tökéletes rántott hús ilyen vékony és porhanyós!
 Kevés helyen tudják ezt így elkészíteni!
Édesapám vidéki parasztember volt, szenvedélyesen szeretett főzni. A téesz rendezvényeken, május elsejéken, aratáskor több száz emberre készítette a hagyományos magyar ételeket. Engem mindig vitt magával, ott nőttem fel a bogrács mellett. Megtanultam mellette mindent, pörköltöt, leveseket, házi tésztákat, a hagyományos rafinériákat.”



Jó ebédhez szól a nóta

De hogy nem csak ettől döglik a légy, vérbeli vendéglátósként ezt is tudja. Így aztán hangulatos élőzene szórakoztatja a gyomrukat szerető vasárnapi vendégközönséget. A kellemes, pont megfelelő hangerejű dallamok zenei aláfestésként szolgálnak a művészien kivitelezett magyaros jellegű étkek elfogyasztásához. A tágas helyiségnek köszönhetően még akár táncra is perdülhet az, akinek ropni vagy csak andalogni támadna kedve esetleg ledolgozni az elfogyasztott finomságokat.



A barátságos és készséges alkalmazottak élükön a hely tulajdonosával, akinek mindenkihez van egy kedves szava, családias hangulatot varázsolnak az egyébként is barátságos miliőhöz.




Kiss Pál nem a hirdetésekre fordítja a legtöbb energiáját, hanem arra, hogy mindig minőségi szolgáltatást nyújtson. A szájhagyományban hisz, azaz vallja: a legjobb vendég a visszatérő vendég. Mivel a jó tapasztalataim alapján én is visszatérek még ide, ezért szívből ajánlom a Nádast mindenkinek!